Egy borús napon indult a történetem. Azt a tanárt akiről,mint  a kedvenc tanáromról beszéltem nem sikerült elérnem.De  a következő blogbejegyzésemben ami egyben az utolsó lenne be is mutatnám őt :  látszik ,hogy a kora ellenére mennyire lelkiismeretesen éli meg a hivatását, és az a szeretet  erősen nyilvánul meg benne a gyerekek , és a diákjai iránt. Vele általános iskolai éveim során sikerült találkoznom. De ezen a délután újra telefont ragadta és a másik legkedvesebb tanáromat sikerült elérnem aki nagyon szívesen állt a rendelkezésemre: magyar és ének-zene tanár. Az iskola már a magzatkorában is jelen volt az életében, mert az apukája és az anyukája is ezt a hivatást választották, és ebben dolgoztak "tevékenykedtek". 6 testvérével együtt mindnyájan tanárként dolgoznak, vagy dolgoztak. Úgy nyilatkozott , hogy ha újra választhatna akkor újra ezt  választaná. Gyermeki közül is többen vannak akik ezt a pályát választották aminek kifejezetten örült. De persze az árnyoldalát is ecsetelte találkozásunkkor. Most sok minden a "nyakába szakadt" (könyvtáros, énekkarvezető, a tankönyvrendeléssel is neki kell foglalkoznia, magyartanár énektanár, és osztályfőnök is egyben). Elmondta , hogy a tanárok sokszor túl vannak terhelve, de ez pozitívum is lehet akár, mert akire ennyi feladatot bíznak tudják, hogy elbír vele, s sikerül helytállnia minden területen. Elmondta sok gyereknek az iskola otthont, biztonságot adó környezetet adhat: ha az otthona nem alkalmas erre. Például ha a szüleitől nem kapja meg azt a számára elengedhetetlen jó példát ami befolyásolja majd a jövőben , azt próbálja az iskolában elsajátítani oktatói által, vagy ha csonka családban nő fel, az iskola tanárai (nevelői) és diáktársai által egy család lehet számára. Sokszor előfordul, hogy egy-kettő, vagy akár több problémás gyerek is kerül egy osztályba, akiknek beilleszkedési nehézségei vannak, vagy épp ellenkezőleg túl nagy figyelemre vágynak. Emiatt "csínytevéseket követ el. De a megfelelő tanári hozzáállás kérdése, hogy megszerettessük magunkat a diákokkal és leszoktassuk erről. A magyart mint tantárgyat általa szerettem meg, mert nagyon jól tanított (érdekesen próbálta leadni a tananyagot). Azt nyilatkozta: bármilyen unalmas anyagot le lehet adni a diákoknak, ha azt érdekességekkel tűzdeljük tele. Mivel az iskola könyvtárában is dolgozik sok mindenki "pótanyukája" lett ahogy én tapasztaltam az ottani éveim során. Nagyon sok mindenki töltötte a szabadidejét nála a könyvtárban és adta le panaszát, egy-két számára gonosz (vérengző) tanárról, vagy akár óráról (matek). A pedagógus mesterséget tanulhatónak tartja, de szerinte kell hozzá egy kis spiritusz és kalandvágy. A tanácsok amelyeket tőle kaptam az volt , hogy ha minden elsötétül és éveim során mikor tanár vagyok ne keseredjek el, mert nem könnyű szakma, de nagyon sok szép oldala van. Ő volt az egyik olyan ember aki javasolta számomra ezt a pályát. Elmondásai alapján nem igazán lelte meg az életében azt a szakaszt amikor megingott volna a szilárad a talaj a tanársága során. Kicsit ő is egy példakép az életemben, és szeretném, ha én is a jövőben ilyen becsülettel és odaadással végezném a munkám ahogy ő, s engem is egy olyan szerető család fogna körül, mint ahogyan őt.

A diákok sok-sok örömöt is szerezhetnek a tanároknak amit barátnőm édesanyjánál tapasztalok is: ha megfelelően viszonyul az ember tanítványaihoz, azt vissza is kapja tőlük (apró ajándékok formájában amit saját "kis kezükkel" készítettek számára.) Például: húsvétra kapott egy nyulakból álló leporellot amit nagy örömmel fogadott.

A mai óra sokkal szabadabb volt a többitől eltérve. Egy mesét hallgattunk amit Lázár Ervin írt. Nagyon nem tetszett a túl sok információ, egy idő után a figyelmem elkalandozott a mesétől. Nem tartom jónak azt, hogy ezt a mesét felolvassák gyermekeknek! De metaforikus értelemben  átvitt értelmű dolgokra lehetett benne bukkanni. A manó a diákságot testesítették meg. Akiknek nem lehet mindig jó kedvük, nem lehetnek mindig boldogok, ezért sokszor nincs kedvük tanulni. Ebből is azt a következtetést tudtam levonni, hogy a tanárnak mindig apró elhintett morzsákként kell elszórnia a diákság között az adott témához való érdekességeket , ami visszatereli őket az órához, és felkelti a figyelmüket. 

Miközben a mesét hallgattuk babokkal a cipőnkben kellett, hogy körbe körbe járjunk.Nekem ez is az életben való nehézségekre utalt. Életünkben sokszor vannak nehézségek amiket el kell viselnünk, és túl kell élnünk (átélnünk). Az utána következő "Zh-nál" is próbáltam humorosnak gondolni a feladatot a mesétől elvonatkoztatva. A cipő egy nagy gyárnak bizonyult, a babok benne pedig a manók akik mindig csak mozogtak és mozogtak és mozogtak...:D Egy idő után már jó érzés volt masszírozta a talpam.

Örülök annak, hogy ezek az órák mindig jókedvvel és vidámsággal telnek, és annak , hogy a szituációkat amiket tanárnő be szeretne mutatni mindig kreatívan teszi.:)

Ezen az órán is mint az elmúlt órákon csoportban kellett , hogy dolgozzunk.  A tanári szakértelemről kellett készítenünk a csoportommal gondolattérképet. Nagyon jó volt mert mindnyájan nagyon jó ötletekkel rendelkeztünk. Amit később egy ötletbörzén megvitattunk, és szépen sorjában felírtunk minden fontosat a papírunkra. Egyik csoporttársammal sikerült egy kissé összeszólalkoznunk azon mennyire fontos, hogy egy tanárnál fontos-e az idényesség. Szerintem ez egy nagyon fontos dolog, mert a tanulmányaim során találkoztam már büdös igénytelen tanárokkal. Az igénytelenség se a szülő se a diák szemében nem pozitív. Egy szülő is szívesebben adja a gyermekét egy letisztult igényes tanárhoz, mint egy igénytelenhez. 

Nagyon sok tulajdonságot összegyűjtöttünk aminek ha a háromnegyedét is tudnám alkalmazni a tanári pályám során , már nagyon boldog lennék. 

Mai blogbejegyzésemet azzal zárnám, hogy akármennyire először nem igazán tetszett ez a közös csoportos munka, úgy gondolom a jövőben néha én is szeretném alkalmazni, mert tapasztalatok alapján elég hatékony.

Előzőheti bejegyzésemet pótolom a zárthelyi dolgozataimra való felkészülés miatt.

Ezen a délelőttön egy mesterszakos hallgató látogatott el hozzánk és mesélt hospitálási tapasztalataiból.Amiket akkor tapasztalt mikor egy,két rossz hírű miskolci általános iskolába látogatott el. A tapasztalatai sokkoló hatással voltak rám. Aki nem ismeri ezt a világot és a környezetet egy igazi "rózsadombi" az nem tudja felmérni a helyzet súlyosságát. Én értem azt és igazat is adok abban, hogy támogatni kell a hátrányos helyzetű diákokat,(romákat).De úgy gondolom ilyen nehéz helyzetben magyar gyermekek is szenvednek. Nem tudják a szüleik a mai diákéletének fiatalságának megteremteni a gyermeknek fontos anyagi és lelki hátteret sem. Úgy már kicsit "klisévé" vált a romákkal való törődés és velük való foglalkozás, és a nekik adott sokkal nagyobb figyelem.- De belegondolva a magyarok is nagyon sok kedvezményben és törődéseben részt veHETnének. Mikor az MA-s hallgatótársam élményeiről mesélt úgy gondoltam: támogatni kell a hátrányos helyzetű diákokat, de ez sok. Ezt egy tanárnak nem kellene elviselnie. Én azért szeretnék tanár lenni mert a megtanult anyagot, és azt a "motyót" amivel rendelkezem át szeretném adni majd a diákjaimnak. De ez ebben a helyzetben lehetetlen, szerintem ez nem normális, hogy egy tanárnak ilyen szinten csak a diákok nevelésével kelljen foglalkoznia, és ne azzal hogy tanítson!!!!! 

Az óra következő részében arról beszéltünk, hogy a tanárság tanulható-e. Azt hogy tanár szeretne lenni valaki, azt senki sem az anyatejjel szívja magába. Az idő múlásával fogalmazódik meg ez a tény mindenkiben szerintem. Én pár évvel ezelőtt döntöttem ezt el, sokan le akartak erről beszélni, de én olyan voltam mindig is aki nem adja fel az álmait, ezért bele kezdtem a kalandba. Egész életemben küzdenem kellett mindenért, sosem volt olyan , hogy valami az "ölembe pottyant" volna. Úgy gondolom a tanári hivatás is ilyen. Tenni kell azért, hogy szerethető legyen az amit csinálok, és eredményre törő is. Ezért fogok éveim során mindent megtenni!:)

Abban aki tanárnak készül és tanárnak szeretne lenni kellenek bizonyos tulajdonságok amik kellenek hozzá:legyen benne empátia, és egy kicsit értsen a diákjai nyelvén, legyen benne nyitottság, és őszinteség, mert az a hitelességéhez elengedhetetlen!:)

Több korszak pedagógiai nézeteit dolgoztuk fel 3-4 fős csoportokban. A középkor volt az első említett korszak: a tanító monotonan tanított, a diákok a figyelnek tanítójukra és magolnak szépen ügyesen ahogyan azt kell. Itt a diákok nem kapnak figyelmet,a diákoknak nincsen egyénisége,és mérhetetlen szigor uralkodik ebben a korszakban.A reformpedagógia Comenius korszaka : a kor lényege hogy megragadja a gyermekek személyiségét. A mi korszakuk egy igazán új nézeteken alapuló kor volt a konstruktivizmus. ez a kor fontosnak tartja hogy a tanár megismerje a gyermekek, diákok lelkét is, és ezen keresztül adja le a tananyagot úgy ,hogy már ismeri a diákjait mert így sokkal könnyebben lehet megtanítani nekik az órai anyagot, itt a legjellemzőbb a gyerekközpontúság. Azt mondja ki ez a nézet,hogy ha szemléltetjük a történéseket egyes reakciókat akkor könnyebben megértik a diákok. Ha meg mutatunk egy bebarnult oxidálódott almát akkor könnyebben megérti ezt a folyamatot a gyermek mintha csak a képletet írnánk le és azokból az adatokból kénbe hogy táplálkozzon, és azt a tudást kellene hogy hasznosítsa az életben. Ha látja a szemével sokkal könnyebb megértenie. Nagyon kreatív volt az óra mert, ezeket a korszakokat be is kellett mutatnunk a többi csoporttársunk előtt, és különböző rajzokkal kellett szemléltetnünk.Sok vidám pillanat közben a munkán el is készültek. Nagyon szeretem mikor kreatívan dolgozunk és így valósítjuk meg az adott feladatot mert ilyenkor mindig repül az idő, és két pislogás után már vége is az órának:(.

Az órák alatt sokat tanultam: hogyan is a leghatékonyabb együttműködni a csoporttársaimmal:)

Ez a bejegyzésem is kicsit késve érkezik a következő óráról. Ezen az órán is csoportmunkában dolgoztunk. A csoportmunka jelensége már félév eleje óta színesíti a keddi napokat. A feladat amit most kaptunk: számtalan diákéletről szóló karikatúrákból kiválasztani a nekünk legjobban tetszőt, vagy a számunkra legigazabbnak véltet. Kettő képnél töltöttem sok időt a választás miatt, de végül a leginkább tetsző,és előző éveimet meghatározó rajzra esett. A rajz amit választottam egy matekórát ábrázolt. A diák feladatmegoldáshoz volt kihívva a táblához, és nemértése miatt egy elégtelen érdemjeggyel lett jutalmazva, ami a gimnáziumi éveim alatt sokszor velem is megesett. 

Nekem nagyon nem tetszik ez a pedagógiai módszer mert, ha egy diák nem ért akár (matematikából) egy adott feladatot el kell magyarázni, nem pedig "büntetni" egy 1-es érdemjeggyel. Mikor többször esett már meg ilyen velem, lassan kezdtem feladni a matematika tanulását. De szerencsére az érettségire összeszedtem magam és megmutattam a tanáromnak , hogy én is meg tudom csinálni. 

A következő feladat: érdekesnél érdekesebb foglalkozások közül kellett kiválasztani, melyik jellemző szerintem leginkább egy tanárra (karmester, showman,kereskedő,állatidomár,állatorvos,bíró) ezek jutnak most hirtelen az eszembe. Az én választásom a kereskedőre esett mivel amit egy tanár átad, azt vissza szeretné kapni a diákjaitól, meg persze a jó jegy sincs "ingyen".

A harmadik feladat amit el kellett készítenünk egy táblázat volt amiben elvont értelemben tanár, diák kapcsolatról volt só, és a közös munkáról. Nagyon gondolkodtató feladat volt mert nem mindig egyszerű eldönteni,hogy egy színházban a tanár a színész és a diák a néző, vagy a tanár a rendező a diák pedig a színész. De nekem ha a tanár a rendező a diák pedig a színész szimpatikusabb, mert a színész néző kapcsolatnál a színész csak előadja a darabot amit kell, a közönséget pedig nem biztos, érdekli.

Versem:

ISKOLA

MOSOLYGÓ SZOMORÚ

ÍRÓ OLVASÓ SZÁMOLÓ

TUCAT ÁRU A PADBAN

PIAC

Ezen az alkalmon egy ppt-on keresztül is láthattuk, hogy miről is szól igazán a kurzus amin részt veszünk. Ez a forma nekem nem igazán tetszik: mikor ppt-ban vetítenek, de ismereteim a diák által ismét  gazdagodtak.Aztán azzal a feladattal kellett megküzdenünk újra csoportmunkában , hogy kinek milyen tulajdonsága van a csoportban és fény derült arra is hogy miben egyezünk a társaimmal.Ezt csak az elején tudtuk komolyan venni:aztán a munka nevetésben teli bohóckodásba fordult át. A következő feladat az elképzelt rajz lerajzoltatása volt:amit a csapattársaimmal kellett megvalósítanom. Igazából mikor kérdezték mit képzeltem el nem azt válaszoltam amit igazából elképzeltem, mert nem tudták volna megvalósítani, ezért számomra kedves könnyen felrajzolható alakzatokat  javasoltam számukra, hogy a papíromon tüntessenek fel.

Kicsit megkésve, de elkészítettem a következő blogbejegyzésem:) .A következő alkalommal, diáktársaim legkedvesebb tanárait ismerhettem meg elmondásuk alapján. Ez igazán érdekes volt számomra:mert mindenki a középiskolai tanáráról beszélt. Én sajnos a középiskolai éveimről nem tudtam hozni pozitív példát. Ott sok negatív példával találkoztam ami eléggé meghatározta hogy én milyen tanárrá nem szeretnék válni. Az én példám az általános iskolából volt. Sokan erre az időszakra már nem is emlékeznek, vagy inkább kitörölnék az emlékezetükből, de én itt találkoztam életem egyik meghatározó tanárpéldájával:a történelemtanárommal. Ezen az órán is a csapatmunka volt az egyik meghatározó. Úgy látom elég nagy hangsúly lesz erre a félév során. Ami jó,mert így megismertem egy olyan csoporttársamat  akivel nem nagyon beszéltem eddig. Nagyon kreatívak az órák  ami nagyon tetszik,bár én sajnos nem mindig tudok teljesen aktív lenni , mert még sokszor túl reggel van nekem:de igyekszem.