Egy borús napon indult a történetem. Azt a tanárt akiről,mint a kedvenc tanáromról beszéltem nem sikerült elérnem.De a következő blogbejegyzésemben ami egyben az utolsó lenne be is mutatnám őt : látszik ,hogy a kora ellenére mennyire lelkiismeretesen éli meg a hivatását, és az a szeretet erősen nyilvánul meg benne a gyerekek , és a diákjai iránt. Vele általános iskolai éveim során sikerült találkoznom. De ezen a délután újra telefont ragadta és a másik legkedvesebb tanáromat sikerült elérnem aki nagyon szívesen állt a rendelkezésemre: magyar és ének-zene tanár. Az iskola már a magzatkorában is jelen volt az életében, mert az apukája és az anyukája is ezt a hivatást választották, és ebben dolgoztak "tevékenykedtek". 6 testvérével együtt mindnyájan tanárként dolgoznak, vagy dolgoztak. Úgy nyilatkozott , hogy ha újra választhatna akkor újra ezt választaná. Gyermeki közül is többen vannak akik ezt a pályát választották aminek kifejezetten örült. De persze az árnyoldalát is ecsetelte találkozásunkkor. Most sok minden a "nyakába szakadt" (könyvtáros, énekkarvezető, a tankönyvrendeléssel is neki kell foglalkoznia, magyartanár énektanár, és osztályfőnök is egyben). Elmondta , hogy a tanárok sokszor túl vannak terhelve, de ez pozitívum is lehet akár, mert akire ennyi feladatot bíznak tudják, hogy elbír vele, s sikerül helytállnia minden területen. Elmondta sok gyereknek az iskola otthont, biztonságot adó környezetet adhat: ha az otthona nem alkalmas erre. Például ha a szüleitől nem kapja meg azt a számára elengedhetetlen jó példát ami befolyásolja majd a jövőben , azt próbálja az iskolában elsajátítani oktatói által, vagy ha csonka családban nő fel, az iskola tanárai (nevelői) és diáktársai által egy család lehet számára. Sokszor előfordul, hogy egy-kettő, vagy akár több problémás gyerek is kerül egy osztályba, akiknek beilleszkedési nehézségei vannak, vagy épp ellenkezőleg túl nagy figyelemre vágynak. Emiatt "csínytevéseket követ el. De a megfelelő tanári hozzáállás kérdése, hogy megszerettessük magunkat a diákokkal és leszoktassuk erről. A magyart mint tantárgyat általa szerettem meg, mert nagyon jól tanított (érdekesen próbálta leadni a tananyagot). Azt nyilatkozta: bármilyen unalmas anyagot le lehet adni a diákoknak, ha azt érdekességekkel tűzdeljük tele. Mivel az iskola könyvtárában is dolgozik sok mindenki "pótanyukája" lett ahogy én tapasztaltam az ottani éveim során. Nagyon sok mindenki töltötte a szabadidejét nála a könyvtárban és adta le panaszát, egy-két számára gonosz (vérengző) tanárról, vagy akár óráról (matek). A pedagógus mesterséget tanulhatónak tartja, de szerinte kell hozzá egy kis spiritusz és kalandvágy. A tanácsok amelyeket tőle kaptam az volt , hogy ha minden elsötétül és éveim során mikor tanár vagyok ne keseredjek el, mert nem könnyű szakma, de nagyon sok szép oldala van. Ő volt az egyik olyan ember aki javasolta számomra ezt a pályát. Elmondásai alapján nem igazán lelte meg az életében azt a szakaszt amikor megingott volna a szilárad a talaj a tanársága során. Kicsit ő is egy példakép az életemben, és szeretném, ha én is a jövőben ilyen becsülettel és odaadással végezném a munkám ahogy ő, s engem is egy olyan szerető család fogna körül, mint ahogyan őt.
A diákok sok-sok örömöt is szerezhetnek a tanároknak amit barátnőm édesanyjánál tapasztalok is: ha megfelelően viszonyul az ember tanítványaihoz, azt vissza is kapja tőlük (apró ajándékok formájában amit saját "kis kezükkel" készítettek számára.) Például: húsvétra kapott egy nyulakból álló leporellot amit nagy örömmel fogadott.
